A felsőboldogfalvi református templom festett kazettáinak nyomában

 

 

December 19-én, a felsőboldogfalvi református templomban, a 11 órától kezdődő istentiszteletet követően mutatja be a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont a 2021 októbere és decembere között megvalósult Népi motívumok mai használatban elnevezésű felnőttképzési program eredményeként készült festett mennyezetkazettákat.

A Népi motívumok mai használatban nevű éves intézményi program kiállítása idén rendhagyó módon nem a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont kiállítótermében, hanem a felsőboldogfalvi református templomban lesz kiállítva. A kazetták ünnepélyes átadása a vasárnapi istentiszteletet követően a Fortepiano kvartett zenés műsorával egészül ki.

Az idei program célja olyan maradandó alkotás létrehozása, amely hagyományainkat továbbörökítve közösségi értéket képvisel. A 2021 őszén szervezett képzésen kilenc gyakorlott bútorfestő vett részt, akik Bartos Tünde irányításával a felsőboldogfalvi református templom eredeti, 1670-ben készült hajó- és szentélymennyezetének 30 kazettáját feldolgozva készítették el azok másolatait. Az első találkozónak a Forrásközpont adott otthont, ahol a szervezők beszámoltak a 2015-2019 között megvalósult kézműves képzések és kiállítások tapasztalatairól, ugyanakkor megosztották az idei kurzussal kapcsolatos elképzeléseiket a résztvevőkkel.

Az elmúlt több mint két hónap során a székelyudvarhelyi Bartos Kézműves Lakberendező Műhelyben elméleti és gyakorlati órák váltották egymást, majd a bútorfestők udvarhelyszéki szakmai tanulmányúton vettek részt: Felsőboldogfalvára, Farcádra, Bögözbe, Székelyderzsbe, Égébe és Székelydályába ellátogatva, protestáns templomokban tekintették meg a kazettás mennyezeteket. Pál Tünde árkosi bútorfestő vendégelőadásában egy hasonló projekt eredményeit ismertette a képzés résztvevőivel. A bútorfestők október 4. és december 9. között a közös alkotás jegyében összesen 12 alkalommal találkoztak. A kurzus végére 30 festett kazetta készült el, amelyek a Felsőboldogfalvi Református Egyházközség tulajdonába kerülnek. Az új festett mennyezetkazettákat Bartos Tünde, Egyed Edit, Ferencz Réka, Gergely Erika, Gothárd Hajnal, Kovács Katalin Zsuzsanna, Orbán Katalin, Péter Ildikó, Sándor Erika és Vajda Gabriella bútorfestők készítették. A programról és a festett kazettákról egy bemutató füzet jelent meg Magyari Hunor szerkesztésében, aki az illusztrációs anyagot is fényképezte.

A képzés és a kiállítás a Hargita Megye Tanácsa fenntartásában működő Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont éves programját képezi. Az intézménnyel együttműködött a kazettás mennyezet létrehozásában a Felsőboldogfalvi Református Egyházközség, továbbá a képzés és a programot bemutató füzet szerkesztési és nyomtatási költsége a Magyar Kormány támogatásával valósult meg.