Mesemondók Szentábrahámon

 

A szentábrahámi Benedek Elek Általános iskola, az azonos nevű iskolaalapítvánnyal és a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközponttal huszonhetedszer szervezi meg a mindannyiunk Elek apójáról elnevezett mesemondó versenyt. Erre meghívták a környékbeli iskolákat, előkészítősöktől végzősökig.

A verseny október 20-án, csütörtökön reggel 9 órától kezdődik, a korcsoportonkénti vetélkedőn népmesékkel és Benedek Elek meséivel lehet részt venni. A résztvevők az iskolában gyülekeznek, majd átvonulnak a művelődési házba. Ugyanakkor meseillusztrációs rajzpályázatot is hirdetnek, akárcsak előző években, amit külön díjaznak és aznap megtekinthetők a kiállított munkák.

A rendezvény mottója: „Szív nélkül, szeretet nélkül igazán naggyá nem leszel.” Ezzel is arra hívja fel a figyelmet a pedagógus közösség, hogy az iskola, valamint népköltészetünk és kiemelten a mesekincsünk nem csupán ismereteket nyújt, hanem a fiataloknak segít az életben is eligazodni, mivel a tárgyszerűségen túl az érzelmeknek enged megnyilvánulási teret. A mesékben mindig győz az igazság, és ennek a mindennapokban is így kellene lennie, mert a hízelgés, a rosszindulat, az irigység az aljassággal rokon és a nagy embereket sosem rontja meg. Elek apó unokáinak meg az a feladata, hogy mindig és mindenhol az igazság lángját lobogtassák.

A rendezvényre a belépés ingyenes, a verseny szünetében fellép az iskola gitárcsoportja, Szász Csaba irányításával. A verseny dobogósai az országos szakaszra jutnak tovább.