Rajzverseny felhívás. Európai Örökség Napok

A Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont idén is csatlakozik az Európa Tanács által indított Európai Örökség Napok méltó megünnepléséhez. Intézményünk ismeretterjesztő jellegű buszos tanulmányutat és rajzversenyt hirdet V-VIII. osztályos tanulók részére. Célunk, hogy a felnövekvő nemzedék megismerje kulturális és épített örökségét.

A tanulmányút résztvevői idén a megye különböző településeiről (Székelyudvarhely, Csíkszereda, Gyergyószentmiklós) való indulással kapcsolódhatnak bele a programba, úticélunk idén Gyergyószentmiklós és környéke, ahol a diákok művészettörténész segítségével különböző neves épületeket, templomokat és múzeumokat látogathatnak meg, és megismerkedhetnek azoknak történelmével, építészetével és környezetével. Ezt követően vázlatokat, fényképeket készíthetnek, hogy majd hazautazván elkészítsék munkáikat a rajzversenyre és kiállításra.

A tanulmányútra 2021. szeptember 25-én kerül sor, jelentkezni a következő elérhetőségeken lehet: a 0266-214440 és a 0753-093747-es telefonszámokon és az office@hagyomany.ro e-mail címen szeptember 17-ig. A helyek száma korlátozott.

 

Sándor-Zsigmond Ibolya: Lelkek tárháza. Tanulmányok, közlések Székelykeresztúr múltjáról

Megjelent Sándor-Zsigmond Ibolya: Lelkek tárháza. Tanulmányok, közlések Székelykeresztúr múltjáról című könyve. Az Udvarhelyszék kultúrájáért-díjas szerző a székelykeresztúri Molnár István Múzeum muzeológusa, néprajzi és helyismereti munkáit tanulmánykötetekből, folyóiratokból és önálló kötetekből ismerheti az olvasó. E kötet válogatás a szerző eddig közölt tanulmányaiból. Témájukat tekintve Székelykeresztúr közelmúltjának egy-egy érdekes jelensége rajzolódik ki. Sándor-Zsigmond Ibolya főleg levéltári források és a helyi emlékezet alapján ír egykori neves személyekről: tanárokról, vállalkozókról, akik a helyi közművelődésben kiemelkedőek voltak. Összegzi az Unitárius Gimnázium és a Molnár István Múzeum történetét, összefoglalást olvashatunk a tejfeldolgozás múltjáról, az állatkiállításokról, a bortermelésről, a sóskúti fürdőéletről, a Székelykeresztúri Unitárius Téli Gazdasági Iskoláról, az egykori tanonciskoláról, és természetesen a helyi Petőfi-legendáról is.

A kiadvány megvásárolható az intézmény székhelyén.

Ára: 45 lej