Orbán Balázs szemével… 2010-2013

Udvarhelyszék látványosan változó, fejlődő arcát rögzítik a 2002 óta szervezett fotótáborok, melyek felvételeiből Balázs Ödön fotográfus válogatta az album anyagát. Ez már a harmadik album, és ezzel bezárult az első kör: egy évtized alatt a több mint 130 udvarhelyszéki település mindegyikén járt a fotográfusok csapata.  Olyan vidékről van szó, ahol a legkorszerűbb eszközök, felszerelések mellett láthatjuk a hagyományos gazdálkodás kelléktárát is. A települések képe szinte évente változik, és a dokumentációs felvételek ezt a folyamatot részleteiben is rögzítik.

Az életmód átalakulása mellett a képek fő témája, kiemelkedő szereplője az ember. A vidék lakóinak munkaalkalmai, az élet- és helyzetképek érzékeltetik a köznapi élet zamatát. A tanyai hangulatok, a tájképeken rögzített vidék szépségei olyan értékek, amelyek azokat is gazdagítják, akik csupán a felvételekről ismerik meg.

Ember és természet sok ezer éves együttélésének rövidke pillanatát, pár évet fog át az album. Meglepődve tapasztalhatjuk: az emberi környezet néhol élesen elválik a természettől. Korábban nem volt ekkora különbség a kettő között, mert az ember belakta a természet egy részét.

Mi is jelentheti ennek a vidéknek a varázsát? Tavaszi madárfütty, nyári délutánok illata, az ősz színpompája és bősége vagy a zord téli napok csikorgása? Nem adhatunk erre választ, hiszen mindenkit más és más látvány ragad meg, ha ezt a vidéket járja.

A megörökítés pillanata pedig azért varázslatos, mert teremtő erejű: a rögzített látvány elméletileg örök időkre megőrizhető. Tehát nem csupán a jelennek szól, hanem a jövőnek, a beláthatatlan messzeségű időnek tehetjük félre az udvarhelyszéki településekről készített felvételeket.

Ára: 50 RON

Vásárlással kapcsolatban érdeklődni lehet a +40-741-033783-as telefonszámon vagy e-mailben az office@hagyomany.ro címen.

Székelyföldi népviseletek Haáz Ferenc Rezső képein

Haáz Ferenc Rezső székelyföldi népviseletekről készült ceruzarajzaiból és akvarelljeiből jelent meg 2016-ban képeslap-gyűjtemény – az alkotó Székelyudvarhelyre érkezésének 100. évfordulójára – a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont kiadásában. Az egykori népviseleteket autentikus módon ábrázoló ritka kiadvány megvásárolható az intézmény székhelyén.

A képeslap-gyűjtemény az alábbi népviseletek rajzait tartalmazza:

  1. Siklódi népviselet
  2. Gyulakutai-siklódi népviselet
  3. Gyulakutai-siklódi népviselet
  4. Felsőrákosi népviselet
  5. Kecsetkisfaludi népviselet
  6. Lövétei házaspár népviseletben
  7. Lövétei népviselet
  8. Székelymuzsnai népviselet
  9. Lövéri román népviselet
  10. Peteki népviselet
  11. Felsőrákosi népviselet
  12. Lövétei népviselet
  13. Gyergyói népviselet
  14. Gyergyó vidéki népviselet
  15. Bátosi szász népviselet
  16. Gyimesfelsőloki népviselet
  17. Csík vidéki népviselet
  18. Szolokmai népviselet
  19. Maroszéki népviselet
  20. Hagyományos esküvő Lövétén – utcai jelenet

Ára: 20 RON

Vásárlással kapcsolatban érdeklődni lehet a +40-741-033783-as telefonszámon vagy e-mailben az office@hagyomany.ro címen.