Skip to main content

Április, 2019

25ápr18:0020:00Gyermekverskötet bemutató és Role koncert

Többet szeretnék látni

Információ az Eseményről

A vers ünnepét tartjuk április végéhez közeledve Székelyudvarhelyen, ahol először veheti kézbe az érdeklődő közönség a Virágvers, kutyatánc címmel megjelent gyermekverskötetet. Ugyanakkor a 100 esztendeje elhunyt Ady Endre rendkívüli hatású életművét középpontba állító koncerttel emlékezünk a költőre. Április 25-én, csütörtökön 18 órakor a székelyudvarhelyi Bethlen negyedi parkban a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont kiadója bemutatja Főcze Kornélia, K. Kovács András, Laczkó Vass Róbert, P. Buzogány Árpád, Szente B. Levente gyermekverseit, valamint a Dr. Palló Imre Művészeti Szakközépiskola diákjai illusztrációit tartalmazó kötetet, majd ezt követi a Role zenekar koncertje ADY100 címmel.

A Hagyományőrzési Forrásközpont kiadójánál 2018 végén megjelent kötet célja, hogy a gyermekekhez közelebb hozza a verses alkotásokat. A székelyudvarhelyi Dr. Palló Imre Művészeti Szakközépiskola képzőművészeti szakos diákjai még tavaly megismerhették a kötetben szereplő verseket, amelyek hatására versillusztrációkat alkottak. Elérkezett az alkalom arra, hogy minél többen megismerjék Főcze Kornélia, K. Kovács András, Laczkó Vass Róbert, P. Buzogány Árpád, Szente B. Levente frissen megjelent gyermekverseit, és a diákok ezekhez készült rajzait. Az eseményen a szerzők felolvassák költeményeiket. Ezt követően az 1987-ben alapított csíkszeredai együttes, a Role zenekar, csatlakozva az Ady-emlékévhez, a magyar irodalom kiváló költőjének remekeire építkező koncertjével mutatja be a költészet és a zene különleges varázsát.

Az esemény szervezője Hargita Megye Tanácsa és a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont, partner: Székelyudvarhely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk a vers e különleges ünnepére!

Eső esetén az eseményt a Bethlen-negyedi unitárius templomban tartjuk.

Időpont

(Csütörtök) 18:00 - 20:00

Helyszín

Bethlen negyedi park, Székelyudvarhely

Az Esemény Szervezője

Hargita Megye Tanácsa, Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont, Partner: Székelyudvarhely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala

X