Felhívás

 

A Hargita Megye Tanácsa alintézményeként működő Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont idén is meghirdeti Népi motívumok mai használatban című kézműves képzését, amelyre Székelyudvarhelyen szeptember-november folyamán kerül sor. A 2015-2021-es kurzussorozatokhoz hasonlóan a képzést Bartos Tünde bútorfestő fogja vezetni, és a tavalyi képzéshez hasonlóan 2022-ben is a program közösségi célt fog szolgálni.

A programot első alkalommal 2015 nyarán szerveztük meg, a képzést követően négy helyszínen állítottuk ki a kisebb lakótér berendezésére alkalmas népi ihletésű kézműves alkotásokat. A 2016-os, 2017-es, 2018-as, 2019-es és 2021-es képzéseket követően gyermekvilág, ünnep, konyha, parasztház és környezete, illetve templomok festett kazettás mennyezete témakörökben rendeztünk kiállításokat.

Az idei képzésre olyan gyakorlott kézműveseket, népművészeket várunk, akik eddigi tapasztalataikat hasznosítva nyitottak az ízléses, újszerű kézműves termékek létrehozására. A tanfolyam ideje alatt a kézművesek az alkotómunka mellett ötleteket kapnak a népi motívumok mai használatának továbbgondolására. A motívumokhoz való hozzáférést egy szakmai tanulmányút megszervezésével biztosítjuk, ennek során az alkotók tájházakban, néprajzi gyűjteményekben megfigyelt tárgyak mintavilágából inspirálódhatnak. A program eredményeként olyan népi motívumokkal ellátott, minőségi kézműves alkotások készülnek, amelyekből a szervezők kiállítást rendeznek.

A képzés részvételi díja 200 lej. Részvételi szándékát kérjük jelezze 2022. augusztus 19-ig a 0266-214440-es telefonszámon vagy az office@hagyomany.ro e-mail címen. A helyek száma korlátozott! Túljelentkezés esetén az érdeklődők egy-egy, a projekt céljainak megfelelő pályamunkát kell bemutassanak, a szervezők az alapján választják ki a program résztvevőit. A képzésre kiválasztott személyeket augusztus 31-ig értesítjük.

Székelyudvarhely, 2022. július 13.

Bartalis Izabella
menedzser
Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont