Home

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS DOKUMENTUMFILMES PRODUKCIÓK KÉSZÍTÉSÉRE

Hargita Megye Tanácsa és a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont dokumentumfilm pályázatot hirdet jogi és természetes személyek, valamint civil szervezetek számára, a 2023-as naptári évben megvalósuló tervekre. A témakeresés földrajzi határa: Hargita megye területe.

A pályáztató által ajánlott témakörök:

  1. Életutak, emlékképek
  2. Népviseletek, azok változása az ünnep- és hétköznapokban
  3. Néptánc, népzene, néphagyományok
  4. Népi mesterek és mesterségek
  5. Népi gazdálkodás és kellékei, eszközkészlete
  6. Népi építészeti emlékek
  7. Népművészet, népi motívumok és használatuk
  8. Egy régió bemutatása a fenti témakörök vagy azok valamelyike alapján.

Továbbá a pályáztató egyeztetés alapján elfogad más olyan témákat is, amelyek filmes eszközökkel örökítik meg, mutatják be helyi néprajzi, népművészeti stb. értékeinket.

A megvalósítás módja: a pályázó elképzelésének függvényében készülhet egyetlen dokumentumfilm, illetve sorozat, több kisebb részből, min. 30 perc terjedelemben, november 17. leadási határidővel. Egy pályázó egy témával pályázhat. A pályázók köre: számlaképes filmkészítők.

A pályázóktól a következőket kérjük:

a téma kifejtését (szinopszis a készítendő film megközelítő időbeni terjedelmének megjelölésével, max. 2 oldal), belefoglalva a felhasználható szakirodalmat, szakemberekre való hivatkozást is; 2. részletes költségvetést; 3. szakmai életrajzot, elérhetőségekkel (telefonszám és elektronikus postafiók).

Leadási határidő: 2023. június 26, hétfő 10 óra. A pályázati anyagot, esetleges mellékletekkel, kérjük kinyomtatva leadni (535600 Székelyudvarhely, 1918. December 1. utca 9. szám, II. emelet) vagy elektronikusan eljuttatni az office@hagyomany.ro postafiókba.

A Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont műsorkínálata a XIX. Hargitai Megyenapokon

 

Idén május 19–29 között zajlik a XIX. Hargitai Megyenapok, amelynek keretében a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont a következő eseményeket szervezi:

A Tájházak hete május 21–28 között zajlik. Ebben az időszakban a programhoz csatlakozó Hargita megyei tájházak, néprajzi gyűjtemények tulajdonosai kinyitják kapuikat a nagyközönség előtt. A gyűjteményfelelősök a Tájházak hetének egy-egy napján szervezett formában bemutatják a helyi gyűjteményt az érdeklődőknek, a legtöbb helyen kézműves foglalkozást tartanak, vagy kulturális műsorral színesítik a rendezvényt, többek között szavalóversenyt, kiállításokat, népi gyermekjátékokat, néptánc- és gasztronómiai bemutatókat szerveznek. Az esemény részletes programja megtalálható intézményünk Facebook-oldalán.

A Tájházak heti programot megelőzően május 19-én 9 órától, a farkaslaki Kultúrcsűrben Jó gyakorlatok a tájházak működtetésében II. címmel szervezünk konferenciát anyaországi, illetve székelyföldi előadók és tájháztulajdonosok, gyűjteményfelelősök részvételével.

Szintén május 19-én 10 órától veszi kezdetét a Száll az ének szájról szájra című népdalverseny az etédi Művelődési Házban, udvarhelyszéki diákok részvételével.

Május 21-én a oroszhegyi nárciszfesztivál rendezvény részeként, 14 órától mutatjuk be az Emlékezés a mindennapokban című előadást, amelyet a székelyszentkirályi Gyöngyszem Néptánccsoport és a Lelkes Zenekar ad elő.

Május 22-én 12 órától, a székelyudvarhelyi Stúdió Mozi termében kerül bemutatásra a Csihán királyúrfi című székely népmese nyomán készült bábjáték.

Szintén május 22-én 17 órától, az oroszhegyi tájház udvarán nyitjuk meg Népi gyermekjátékok című interaktív vándorkiállításunkat, amelynek anyaga tájházak gyűjteményeiben is fellelhető régi népi gyermekjátékok alapján készült.

Május 23-án 9 óráról, a székelyudvarhelyi Marin Preda Líceumban Ráduly János vesszőfonó mester tart foglalkozást, amelynek során a diákok maguk készíthetnek el egy-egy fonott kosarat.

Május 24-én 19 órától, a székelyudvarhelyi Művelődési Ház koncerttermében Tóth Péter Lóránd Szabadságharc címmel Petőfi Sándor és Arany János barátságáról tart előadást.

Május 25-én 13 órától újabb népi mesterségbemutatóra kerül sor, ezúttal az eszenyői vízimalomnál, ahol Páll Etelka és Borbély Izabella növényi festést, illetve nemezelést tanít a csíkszentsimoni Endes József Általános Iskola diákjainak.

Május 26-án 19 órától, a szentegyházi Művelődési Házban a Figurás című előadást mutatja be az Udvarhely Néptáncműhely.

Május 28-án 10 órától, Siklódon a régi idők hangulatát idéző pünkösdi királynézást követhetik a falu utcáin az oda látogatók. Az ünnepi népviseletbe öltözött gyermekek, fiatalok az e naphoz fűződő helyi szokás szerint végigjárják a települést.

Végül szintén május 28-án, a Bágyi Várfesztiválon is bemutatjuk az Emlékezés a mindennapokban című előadást, amelyet a Gyöngyszem Néptánccsoport és a Lelkes Zenekar ad elő.

A XIX. Hargitai Megyenapok részletes programja elérhető intézményünk honlapján, Facebook-oldalán, a Visit Harghita honlapján, illetve a Megyenapok Facebook-oldalán. Minden érdeklődőt szeretettel várunk rendezvényeinkre!