Home

Emlékezés a mindennapokban – néptánc-színházi előadás Petőfi Sándor emlékére

Az előadás megidézi Petőfi Sándor alakját, ugyanakkor reflektálni próbál a nép költője kifejezésre is, hiszen versei szervesen beépültek a magyar folklórba. A székelyszentkirályi Gyöngyszem néptánccsoport az erdélyi néptáncok világát idézi meg, és a Lelkes zenekar kíséri őket. Zeneszerző: Könczei Árpád, művészeti vezető: Hajdó Árpád, producer: Bartalis Izabella.

Népi gyermekjátékok – interaktív vándorkiállítás

Az intézményünk értéktáras programjából az idei évben egy népi gyermekjátékokból álló interaktív vándorkiállítási anyagot készítettünk. Az elkészített gyermekjátékok autentikus formában kívánják láttatni a mai generációval a hagyományos népi játékokat. A tárgyak a tájházakban fellelhető játékok alapján készültek. Az interaktivitás a kiállításon abban nyilvánul meg, hogy a tanulók játszhatnak a tárgyakkal.

Az idei évben Székelyudvarhelyen a “Játék éve” van. A Művelődési Ház felkérésére ezzel a kiállítási anyaggal csatlakozunk a rendezvénysorozathoz. A kiállítás első alkalommal, május 22-én a Megyenapok keretében lesz bemutatva az oroszhegyi tájház udvarán, ezt követően május 31-én Székelykeresztúron, intézményünk gyermeknapi programján, majd június 1-én Székelyudvarhelyen a Városi Gyermeknap alkalmával, a Városi Parkban.

Ez a kiállítási anyag az értékközvetítés jegyében további helyszíneken is bemutatásra kerül az elkövetkező időszakban.