Kézműves alkotások kiállítása a Forrásközpontban

December 13-án 18 órától a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont székhelyén Népi motívumok mai használatban címmel nyílik kiállítás. A tárlatot Salló Szilárd néprajzkutató és Bartos Tünde bútorfestő, néprajzos nyitják meg. A székelyudvarhelyi tárlat egy nyolchetes felnőttképzési program eredményeit mutatja be.

A kézműveseknek szervezett képzés szeptember–november folyamán Bartos Tünde irányításával valósult meg. A székelyudvarhelyi Bartos Kézműves Lakberendező Műhelyben több mint két hónapon át elméleti és gyakorlati órák váltották egymást, a kurzuson 12 gyakorlott kézműves vett részt, akik egy háromszéki szakmai tanulmányúton is részt vettek: Kézdivásárhelyre, Gelencére, Zabolára, Zágonba, Szacsvára és Alsócsernátonba ellátogatva, múzeumokban és templomokban figyelhették meg a vidékre jellemző népi motívumokat. A képzés során a folyamatos konzultáció mellett közös alkotótevékenységre került sor, a kézművesek Ráduly János irányításával kipróbálhatták a kosárfonást, Bartos Tünde vezetésével pedig festett kazettákat készíthettek. A közösen elkészített kézműves alkotások, az egyénileg készített tárgyakkal együtt a kiállítás részévé váltak.

Kiállítók: Bartos Tünde bútorfestő, Biró Erzsébet viseletkészítő, Ferencz Réka bútorfestő, Geréb Enikő Hajnal csipkekészítő, Kelemen Enikő szövő, hímző, Kovács Katalin Zsuzsanna bútorfestő, szövő, László Edit üvegfestő, Molnár Ildikó Györgyi hímző, Orbán Katalin bútorfestő, Péter Ildikó bútorfestő, gyöngyfűző, Sándor Erika bútorfestő, Sebestyén Ferenc fafaragó, Szabó Szidónia Mária horgoló, nemezelő.

A képzés anyagszükségleti- és kiállítási költségeit, illetve a tanulmányút létrejöttét Hargita Megye Tanácsa és Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont erre a programra elkülönített pénzalapjából fedeztük.

A tárlat 2020. január 20-ig, hétköznaponként 9 és 16 óra között a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont székhelyén (Székelyudvarhely, 1918. december 1. utca 9. sz., 2. emelet) tekinthető meg.