Kötetbemutató a VIII. Énlaka-konferencián Szikonyország eltűnőben? Életmód és mentalitás, népszokás és játék Sóvidéken

Idén szeptember 17-19. között szervezi meg a Pro Énlaka Alapítvány, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet és a Pécsi Tudományegyetem a VIII. Énlaka-konferenciát, amelynek a székely népszokások a témája, ezen belül a naptári szokásokat és az emberi életúthoz kapcsolódó szokásokat mutatják be a szakmai programon. A konferencia helyszíne Énlaka művelődési háza. E konferencia kiváló lehetőséget teremt arra is, hogy szakmai körben mutassuk be Dr. Barabás László parajdi néprajzkutató sóvidéki írásaiból, közléseiből összeállított tanulmánykötetét. A Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont kiadója által megjelentetett Szikonyország eltűnőben? Életmód és mentalitás, népszokás és játék Sóvidéken c. kiadványról a szerzővel dr. Pozsony Ferenc néprajzkutató, egyetemi előadó és P. Buzogány Árpád művelődésszervező, a Forrásközpont munkatársa beszélgetnek Énlakán szeptember 17-én, pénteken 18 órától.

Az egykori jó tollú újságíró, később a marosvásárhelyi Kántor-Tanítóképző Főiskola tanára és igazgatója, a néprajztudományok doktora most megjelent Szikonyország eltűnőben? Életmód és mentalitás, népszokás és játék Sóvidéken című könyvébe többet is beválogattak a nyolcvanas években közölt írásaiból, betekintést nyújtva Parajd, Alsó- és Felsősófalva, Atyha, Korond, Pálpataka, Fenyőkút, Siklód, Szováta, Szakadát, Illyésmező és Sóvárad közelmúltjába: ünnepi szokásaiba, népművészetébe, kézművességébe. A kötetben Rapsóné hintóján (Táj és népe) címmel a vidéket mutatja be a szerző. Mesterekről és mesteremberekről szól a következő fejezet (Hegedűért székelykaput). Hol lesz megállásom? címmel foglalták egybe a társadalomnéprajzi témájú írásokat. Legterjedelmesebb rész (Akiket fog a figura) a lakodalom, téli munkaszokások, farsangtemetés, húsvéti zöldágtevés és hajnalozás, pünkösdi királynézás és hesspávázás, szüreti bál, karácsonyi ünnepkör népszokásainak bemutatását tartalmazza. A kötetet záró fejezet (Felelj, ha kérdeznek!) a szülőföldhöz kötődés vallomásos beszélgetéseit tartalmazza a szerzővel. A kiadványban felhasznált felvételeket Bálint Zsigmond, Elekes János, Ozsvát Pál, Nagy Sarolt és a szerző készítették. A szövegközi képanyag és a terjedelmes képmelléklet egyes darabjai a szerző fényképgyűjteményéből származnak.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk az énlaki konferencián sorra kerülő könyvbemutató eseményre. A járvány miatti korlátozásokat figyelembe véve, kérjük a maszkviselést és a szabályok betartását!