A kiadványban azt a 35 tájházat, illetve néprajzi gyűjteményt mutatjuk be, amelyekkel intézményünk több mint 10 évre visszamenő szakmai kapcsolatokkal rendelkezik. A katalógusba kerülő leírásokat a tájházak és néprajzi gyűjtemények felelősei állították össze, akikkel hagyományőrző programjaink szervezésében folyamatosan együttműködünk. A kiadvány megjelenését egy felhívás közzététele előzte meg, amelynek eredményeként születtek meg a tájházakat bemutató szövegek. […]

Tájházak és néprajzi gyűjtemények Hargita megyében

A felsőboldogfalvi református templom festett kazettáinak nyomában
Magyari Hunor (szerk.): A felsőboldogfalvi református templom festett kazettáinak nyomában Megjelenés éve: 2021 Az ingyenes kiadvány a Népi motívumok mai használatban nevű felnőttképzési programunk részeként jött létre.

P. Buzogány Árpád: Nyitott szemmel. Szólásmondások az állatok és az emberi test fogalomköréből.
A kiadvány több, mint 2700 szólásmondást (szólást, szóláshasonlatot) tartalmaz az állatok és az emberi test fogalomköréből. Mindegyikhez magyarázat tartozik, amint a gyűjtés helyén, a Keresztúr fiúszékbeli Gagyban megismerte és tanulta a szerző. Még ha soknak tűnik is ez a szám, tudnunk kell, hogy a népi tudás, ismeret szinte végtelennek tűnő gazdagságából ez csupán kis rész: […]

A Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont 2022-es falinaptára
Ára: 20 RON

The Szeklers: an illustrated history
The Szeklers: an illustrated history A kötetet a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont kiadója jelentette meg 2020 végén. Ugyanitt jelent meg az elmúlt időszakban A székelység története magyar- és román nyelven, mindhárom kiadvány könnyen áttekinthető, diákoknak és felnőtteknek egyaránt olvasmányos és tetszetős. Az ismeretterjesztő kiadvány megírásának és megjelentetésének az volt a célja, hogy a székelyekkel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat […]