Pünkösdi királynézás Siklódon

 

Pünkösd első napjára, 2024. május 19-re, vasárnapra a szervezők királynézni hívják a fiatalokat Siklódon. Résztvevők helybeli és siklódi származású gyermekek, fiatalok, akik a helyi kultúrháznál gyülekeznek 10 órakor. Innen közösen indulnak és ünnepi viseletben, zászlós felvonulással végigvonulnak a falun. Felvonulásuk a mezőn ér véget, ahol, szokás szerint, a résztvevők énekelnek, játszanak, vígan töltik a délelőttöt. Visszaindulásukat a templomozás végére időzítik. A résztvevőket a kultúrotthonban tejbekásával várják, akárcsak évtizedekkel korábban. A nap további részében táncolnak, énekelnek, játszanak, közös bográcsolást is terveznek – tudtuk meg Balázs Dávid szervezőtől. Ebben az évben a szervező a Dávid vára Egyesület, partnere Hargita Megye Tanácsa és a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont.