Tájházak hete

 

A XIX. Hargitai Megyenapok idején a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont újra megszervezi a Tájházak hetét, amelyet a Hargita megyei tájházakkal való együttműködésben valósít meg.
Idén a Tájházak hetére május 21–28 között kerül sor. E hét folyamán a programhoz csatlakozó tájházak, néprajzi gyűjtemények kinyitják kapuikat a nagyközönség előtt. A tájházak felelősei szervezett formában bemutatják a helyi gyűjteményt az érdeklődőknek, majd a hétnek egy napján további kulturális műsorral is színesíthetik a rendezvényt, így lehetőség nyílik kézműves foglalkozások, könyvbemutatók, kiállítások, színdarabok, néptánc előadások, gasztronómiai bemutatók stb. szervezésére is.

A program célja felhívni a figyelmet a helyi értékekre és a lakosság körében népszerűsíteni a tájházakat, gyűjteményeket. Az ingyenes program hozzájárul ahhoz, hogy a tájházakba ellátogatók maradandó élményekkel gazdagodjanak. A Tájházak hete programban a Forrásközpont koordinátori szerepet vállal, és segíti a gyűjteményfelelősöket a programok megszervezésében.

A koordinátori feladatok mellett intézményünk Jó gyakorlatok a tájházak működtetésében II. címmel konferenciát szervez tájházak, néprajzi gyűjtemények vezetői számára, ahol anyaországi és székelyföldi tájházvezetők osztják meg szakmai tapasztalataikat. A konferenciára május 19-én, 10 órától Farkaslakán a Kultúrcsűrben kerül sor.

Idén Csík, Kászon, Gyergyó és Udvarhely vidékén összesen 16 helyszínen várják a látogatókat. Az érdeklődőknek változatos programot biztosít a bögözi Kincses porta, az oroszhegyi tájház, a gyergyóremetei tájház, a csíkszentdomokosi tájház, a csíkkozmási tájház, a kászonaltízi Kászoni Székely Tájmúzeum, kászonújfalvi Szent Miklós-ház, a csíkszentmiklósi tájház, a kápolnásfalvi tájház, a csíkmenasági néprajzi és helytörténeti gyűjtemény, a máréfalvi tájház, a küküllőkeményfalvi néprajzi gyűjtemény, a bükkfalvi Múlt Idők Háza, a tordátfalvi tájház, az énlaki Székely Mesterségek Múzeuma és az alsósófalvi néprajzi gyűjtemény.

Részletes program:

Május 21.

Kincses porta (Bögöz, Fő út 344.)
9.00–17.00 Kincses porta bemutatása (Ilyés Emőke, Ilyés Borbála)
Előzetes bejelentkezés a 0741-121815-ös telefonszámon. (Ilyés Emőke)

Május 22.

Oroszhegyi tájház (Oroszhegy 383.)
15.00– 16.00 Megnyitó (Bálint Elemér Imre polgármester)
16.00–19.00 Tájház bemutató, régi eszközök használatáról (Magyari Margit, Márton Margit), bútorfestés alapjai, kézműveskedés, pünkösdi gyermekjátékok, népdaltanulás (Pál Emese, Pál Vass Melinda)
Előzetes bejelentkezés a 0743-059841-es telefonszámon. (Pál Emese)

Gyergyóremetei tájház (Gyergyóremete, Bánya utca 11.)
10.00–14.00 Tájház bemutatása (Laczkó-Szentmiklósi Endre)
Előzetes bejelentkezés a 0745-329124-es telefonszámon. (Laczkó-Szentmiklósi Endre)

Csíkszentdomokosi tájház (Csíkszentdomokos, Középtíz 393.)
9.00–16.00 Tájház bemutatása (Biró Rita)
Előzetes bejelentkezés a 0751-523114-es telefonszámon. (Kurkó Andrea)

Május 23.

Csíkkozmási tájház (Fő út 202.)
9.00–14.00 Esztenalátogatás: hagyományos pásztorkodás megismertetése (Páll-Kasza Vince)
Előzetes bejelentkezés a 0744-177716-os telefonszámon. (Páll-Kasza Vince)

Kászoni Székely Tájmúzeum (Kászonaltíz, Csantik utcája 136.)
11.00–15.00 Tájház bemutatása (Elekes Veronika)
Előzetes bejelentkezés a 0721981704-es telefonszámon. (Elekes Veronika)

Kászonújfalvi Szent Miklós ház (Fő út 265.)
12.00–14.00 Gyűjtemény bemutatása (Lakatos Tamás)
Előzetes bejelentkezés a 0721-283329-es telefonszámon. (Lakatos Tamás)

Május 24.
Csíkszentmiklósi tájház (Csíkszentmiklós, Vízköz 246.)
11.00–13.00 Tájház bemutatása (Lakatos István)
12.00–13.00 Kézműves foglalkozás: varrás (Erőss Judit)
Előzetes bejelentkezés a 0745-928624-es telefonszámon. (Lakatos István)

Kápolnásfalvi tájház (Kápolnásfalu 526.)
11.00–14.00 Both László kovácsműhelyének látogatása
Előzetes bejelentkezés a 0743-126977-es telefonszámon. (Bálint Irma)

Május 25.
Kápolnásfalvi tájház (Kápolnásfalu 526.)
11.00–14.00 Tájház bemutatása (Bálint Irma)
Előzetes bejelentkezés a 0743-126977-es telefonszámon. (Bálint Irma)

Csíkmenasági néprajzi és helytörténeti gyűjtemény (Csíkmenaság, Fő út 550.)
13.00–15.00 Gyűjtemény bemutatása, kézműves foglalkozás: szövés (Károly Veronika)
Előzetes bejelentkezés a 0728-890800-as telefonszámon. (Károly Veronika)

Máréfalvi tájház (Máréfalva, Fő út 450.)
10.00–13.00 Tájház bemutatása (Szallós Kis Judit), kézműves foglalkozások: szőnyegszövés, gyógynövényes foglalkozás (Szallós Kis Judit, Csíki Magdolna)
Előzetes bejelentkezés a 0741-326185-ös telefonszámon. (Szallós Kis Judit)

Május 26.
Kápolnásfalvi tájház (Kápolnásfalu 526.)
11.00–14.00 Kézműves foglalkozás: nemezelés (Csender Zsuzsánna)
Előzetes bejelentkezés a 0743-126977-es telefonszámon. (Bálint Irma)

Küküllőkeményfalvi néprajzi gyűjtemény (Küküllőkeményfalva, Kossuth Lajos utca 127. (141)
11.00–20.00 Kézimunka, népi tárgyak és „filléres emlékek” gyűjteményének bemutatása (Nagy-Imecs Zsuzsánna, Nagy-Imecs Vilmos, Nagy-Imecs Péter)
Előzetes bejelentkezés a 0742-329281-es telefonszámon. (Nagy-Imecs Zsuzsánna)

Múlt Idők Háza (Homoródszentmárton, Bükkfalva 53.)
11.00–19.00 Gyűjtemény bemutatása, kézműves foglalkozás: szőnyegszövés (László Ildikó, László Árpád)
15.00 Balázs Ferenc Vegyeskar fellépése (népdalok)
Előzetes bejelentkezés a 0756-901919-os telefonszámon. (László Ildikó)

Május 27.
Tordátfalvi tájház (Tordátfalva 14.)
10.00–10.30 Tájház bemutató (Pop Anna)
10.30–13.00 Kézműves foglalkozások: bútorfestés (Lőrincz Annamária), quilling papírcsík-technika (Boda Csilla), agyagozás (Deák Edit Mária), kőfestés (Király Beáta), szalvétatechnika (Barabás Lilla)
13.00–14.00 Bábelőadás (Tiboldi Erika), mesejelenet (Boda Csilla), Kányádi Sándor szavalóverseny (Pop Andrea)
14.00–15.00 Ebéd
15.00–17.00 Népi gyermekjáték bemutató és táncház (Paniti Imola)
Előzetes bejelentkezés a 0755-380205-ös telefonszámon. (Pop Anna)

Székely Mesterségek Múzeuma (Énlaka, Fő út 57.)
11.00–13.00 Ismerkedés a mesterségekkel
A Méhészházban és a Pálinkafőző kisházban folyamatos jelenléttel régi korok meséi hangzanak el, egy méhész és pálinkafőző mester tolmácsolásában.
12.00 A Tarnóczy-féle tűzoltószekér használati utasításai (Bíró Ferencz, egykori tűzoltóparancsnok)
13.00 Könyvbemutató: Balázs Árpád Udvarhelyszéki önkéntes tűzoltók krónikája
15.00 Lovaglás
Folyamatos programok: múzeumlátogatás, gyerekjátékok, tájházlátogatás, lovaglás, kukoricafejtés fejtőgéppel és főttkrumplitörés az udvaron, patkódobálás, mesterségek korongja, óriásmalom
Póli konyhája – fűszersarok: ajándékzacskó készítése fűszernövényekből, vegyes teazacskó készítése helyi teafüvekből

Május 28.
Alsósófalvi néprajzi gyűjtemény (Alsósófalva, Csekedomb)
Pünkösdváró Tájháznap Alsósófalván (Ráduly Jolán és Sándor Ella)
10.00–10.15 Vendégek fogadása a központban
10.15–11.15 Ordakészítés és kóstolás a majorháznál; kalácsdagasztás
11.15–13.00 Szalonnasütés a zöldben
13.00– 14.00 Az Amíg a búzából kenyér lesz irodalmi- és rajzverseny kiállítása és kiértékelője
17.00 Kalácskóstolóval egybekötött mulatozás, tánc az alsósófalvi népi zenekar kíséretében
Előzetes bejelentkezés a 0740-123033-as telefonszámon. (Ráduly Jolán)